Miután elvesztettem a munkám, és vele az addig állandó bevételeimet, kezdtem halogatni a fizetési kötelezettségeimet. Nem így akartam, de rákényszerített az élethelyzetem. Ennek eredményeképpen felmondták a hiteleimet. Sorban állnak a behajtók, akiknek nincs mit behajtaniuk. Jelenleg ott tartok, hogy semmilyen vagyontárgyam, bevételem sincsen amiből kimarhatnák az amúgy jogos követeléseiket. A bankokat nem is sajnálom. Ami igazán bánt, hogy az egyszem lányomnak járó gyermektartást sem tudom kigazdálkodni. Sajnos felé is tetemes elmaradásom van. És a jelenlegi családomat sem tudom támogatni. Pedig szükség lenne rá. A helyzet egyre csak rosszabb lesz. Folyamatosan keresek munkát. De hónapok óta csak másokon élősködő, rossz hírű cégek akartak beszervezni, hogy én is másokat kihasználva növeljem a profitjukat, egy kis részesedésért cserébe. Több rendes állást hirdetővel beszéltem, akik mind azt mondták, hogy egy helyre, több százan, olykor ezren felül jelentkeznek. Nehéz így megkapaszkodni, és kilábalni a szakadékból. És ha belegondolok talán már nem is érdemes. Ha végre sikerülne rendes munkát találnom, akkor a fizetésem nagy részét azonnal elvinnék az adósságok. A maradék pedig kevés lenne a megélhetésre. Mert az élet egyre drágább. Hacsak nem esik az ölembe egy nagyobb összeg, vagy egy jó lehetőség, akkor hamarosan nincs tovább. Élősködni nem akarok a szeretteimen. Már most is nagy lelkifurdalásom van, hogy tulajdonképpen eltartott vagyok, és előlük eszem el az ételt, hasztalan . A családom, és szeretteim védelmében akár megeshet, hogy ki kell lépnem az életükből. Ez mindenkinek fájdalommal járna. Azt hiszem azok lennének az utolsó napjaim. Pedig szeretek élni, és szép lenne az élet, ha az anyagiak hiánya nem tenné tönkre. A pénz nem boldogít, de a hiánya megkeseríti, és van, hogy lehetetlenné teszi az életet.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.