A városban utazgatva eltűnődtem azon, amit eddig is tudtam, hogy milyen régi járművekkel közlekedünk. Sok már a születésem előtt is megvolt, vagy már akkor, 1977-ben  létező típus kicsit fiatalabb példánya. Tehát amióta az eszemet tudom, utazom ezekkel. 35 éve, vagy még több ideje állnak szolgálatban, és róják a kilométereket nap mint nap. Persze átestek pár felújításon, de így is nagyon leharcolt állapotban van némelyik. Ami nem is meglepő, hisz sok százezer, vagy inkább több millió kilométert mentek már eddig, esőben, hóban, hőségben, túlterhelten, és sokszor elhanyagolt karbantartással. Bár talán ósdinak tűnnek, de már bizonyítottak ők is, és a szakemberek akik életben tartatják őket.

Ikarus 200-as sorozat. Anno még ráncajtóval, és fehér kapaszkodókkal, na meg a jellegzetes keréktárcsával... A ma is közlekedő példányok még nem egykorúak velem. De nem egy közülük negyedszázados múlt. A fiatalabbak is a  rendszerváltás környékén készültek.

Régen még kalauz is volt a héveken. Ezen a típuson kiskoromban még kézzel kellett kinyitni az ajtót. 

Anno még volt ajtó a kocsik között. Akinek volt hozzá eszköze átjárhatott, mint a vonatokon. Nekem volt, és gyerekként szerettem átjárni. Csak figyelni kellet nehogy észrevegye a kalauz. 

Régen még tojáshéj színű kapaszkodók, fekete, barna, vagy piros műbőr ülések voltak rajtuk. Láncon himbálóztak a viszonylatjelző táblák. Szabadon álló villanykörték világítottak.És még a jellegzetes lehúzós "vonatablakaik" voltak.

Igen, ezek is jártak már akkor. De nem nálunk. Az NSZK polgárait szállították. A képen látható, hogy miért is olyan nehéz felmászni rájuk. Eredetileg magas peronokhoz tervezték őket. Itthon erre már nem futotta.

A szovjet ipar KGST szerte népszerű, vagy inkább kényszerű trolibusza. Ósdi technikának tűnt már gyerekként  is nekem. De épp ezért szerettem. Ma is lenyűgöznek a primitív részletei. 

A klasszikus metróforma. Nekem tetszik. A vezetőállásban látszik, hogy ez is eléggé elavult szerkezet volt már akkor is amikor legyártották. De ezen sosem lepődtem meg azokon a dolgokon amik büszkén viselték a CCCP táblácskát magukon.

A kisföldalatti is koros már. A nagy felújítása óta már nincs az a jellegzetes dohos szaga. Talán mintha nem is  lenne olyan zajos. Azóta nincsenek is úgy szétverve a kocsik. Régen a vandálok kedvelt terepe volt. És ma már nincs az ajtókra írva hogy "Ne szálljon fel, ha a berregő szól" Hangosan tudott berregni. 

A fogas is a negyvenhez közelít már. Régen csupasz műanyag ülései voltak. Szerettem a jellegzetes ding-dongolását.