Édes élet, néhol kesernyés ízzel.

Van egy ovis korú gyerekem, akivel beleestem azokba a hibákba, amiket másoknál észleltem kívülről, és olyan okos tanácsokat tudtam adni nekik. Túl engedékeny, és következetlen voltam. Meg is lett az eredménye. Még időben eszméltem, és próbáltam korrigálni a hibákat. Úgy érzem sikerrel. De érdekes módon ez csak akkor látszik amikor a lányom velem van. Elváltam, és az anyjánál, vagy a nagyszülőknél, ahol nem olyan következetesek mint én, egyre több gond van vele. Az életem úgy alakult, hogy bekerültem egy új családba, ahogy több gyerek is van. Ovis, alsós, és kamasz is. Ez újabb nevelési nehézségeket jelent számomra. Sajnos túlságosan rájuk volt hagyva sok minden. Időbe telt amíg elfogadtak, és odafigyelnek arra amit mondok nekik. Ez legfőképp a kicsikre igaz. Velük vannak gondok. A szüleik külön élnek, és egyik fiú az anyjával, a másik az apjával. Erre jön még a szülők közti rivalizálása a gyerekek megszerzéséért. Ezt a helyzetet nagyon kihasználják a kölykök. Tisztában vannak vele, hogy lehet a másik fél emlegetésével befolyásolni a szüleiket. Megérezték az ezzel járó hatalom ízét is, és iszonyú hangnemet, és szabadosságot engednek meg maguknak. Itt csöppentem bele én. Kívülálló pártatlanságával látom a helyzetet, és a hibákat. Miután beilleszkedtem, egyre jobban belefolyok a nevelésbe. Igyekszem következetes, igazságos, olykor szigorú, de egyben rugalmas, odafigyelő, törődő is lenni. Nehéz megtalálni azt a határt ami még nem meg át túlzásba, de hatásos is. És amibe nem tud belekötni a másik szülő. Annyit már elértem, hogy amikor velem vannak a gyerekek, akkor aránylag, vagy nagyon kezelhetőek. Főleg külön, külön. Együtt rengeteg feszültséget kiadnak egymásnak, és a környezetüknek. De ha jelen van valamelyik szülő, akkor vége a kezelhetőségnek. Ez azt hiszem már nem rajtam múlik, hanem a szülőkön. Lehet, hogy velük lesz nehezebb. Pedig az ő érdekük is. És legfőképpen a gyerekeké.