Végiggondolva az emberiség történelmét, arra a következtetésre jutottam, hogy talán az ősközösség volt a legjobb társadalmi forma. Ott még a közös célért, közösen küzdöttek az emberek. Megosztottak mindet. Nem egyénileg halmozták fel a megszerzett javakat. Figyeltek, és segítették egymást. A dolog ott romolhatott el, amikor megjelent a magántulajdon, és az egyének a saját javukkal kezdtek törődni. A közösség háttérbe szorult. Aki ügyesebb, leleményesebb, vagy gátlástalanabb volt, többet tudott felhalmozni. Akár a többiek kárára is. És ha olyasmiket birtokolt, amikre a többieknek szüksége volt, függési viszony jöhetett létre, amiben a többiek fölé kerülhetett, esetleg uralkodhatott. Azt hiszem itt rontottuk el. Nem lett volna szabad hagyni. Mert ennek lett a vége a most is létező kizsákmányoló társadalom. Vajon van innen visszatérés, egy az ősközösséghez hasonló, egyenlő, és közös célért, közösen dolgozó társadalomba? Ilyen technika fejlettségi szinten, ahol ennyi mindenünk lehet, az élethez szükséges alapvető dolgokon kívül, lehetséges lenne az igazságos elosztás? És, ha sikerülne újra olyat megteremtenünk egy ilyesmi társadalmat, meddig maradna meg? Nem rontanánk el újra?
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.