Néha eltűnődöm azon, hogy menyi mindent lehetne csinálni társadalmi munkában. Ha össze lehetne fogni az embereket, és azok akarnák is csinálni, sokkal élhetőbbé tehetnénk ezt a várost. Elég lenne, ha ki ki csak a maga környezetét tenné rendbe a helyi közösséggel karöltve. Mennyi elhanyagolt park, játszótér, utca, és közintézmény van, amiket lelkes csapatmunkával tisztábbá, szebbé, kellemesebbé, szerethetőbbé lehetne tenni. Itt van például az a tér amit az ablakomból látok. Panelházak veszik körbe. Kb ezer lakás. Lakótelepi szinten, ez egy közepes állapotú rész. Nem lepusztult, de olyan semmilyen. A helynek jó adottságai lennének, hogy valami szépet, érdekeset hozzunk ki belőle. Ha most minden lakás heti 100 Ft-ot adna a célhoz tavaszig, akkor több mint fél millió Ft-ot jöhetne össze belőle. Abból vehetnénk virágokat, bokrokat, fákat, park bútorokat, esetleg díszeket. Ha az adomány mellé, csak a lakók két százaléka lejönne aktívan is részt venni a munkában, akkor az a 30-50 ember néhány óra alatt nagy változást tudna véghezvinni. A hely ugyan önkormányzati terület, de szerintem engedélyeznék a szépítést. Hiszen ez nekik is segítség. mert az ő feladatuk lenne, hogy ápolják, fejlesszék a kerület köztereit. Bár, sajnos hallottam már olyat, hogy hasonló kezdeményezés a hivatal elutasítása miatt halt el. Mégpedig úgy, hogy ott az azóta eltelt években sem változott semmi. Jó lenne, ha sok tevékeny helyi csoport lenne szerte az országban. Ha az emberek összefognának, és lehetőséget kapnának, sok kis cél elérésével, idővel egy szebb, kellemesebb, lakhelyként élhetőbb országot teremthetnének. A csapatmunka közösségeket kovácsolhatna össze. Azokból pedig talán egy új civil összefogás jöhetne létre, ami esetleg esélyes lenne megújítani a politikát is. Leginkább úgy, ha a pártok helyébe tudna lépni, és valóban a közösséget szolgálni. De ez már sajnos nagyon utópisztikus elképzelés.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.