2047-ben idegen lények jönnek a Földre. Az akkori hatalmak tudnak róluk, és titkon szövetséget is kötnek velük. Az idegenek segítenek amiben tudnak. De tervük van. Az emberiség kiiktatása, mielőtt menthetetlenül tönkretennék a bolygót. Nem igáznak le, nem is mészárolnak halomra. Az élelmiszer ellátáson, és a gyógyszereken keresztül, amikhez az ő fejlett szintjük miatt sok tanácsot, módszert adnak, lassan irtanak ki minket. De nem mindenkit. Lesznek kiválasztottak, főként gyerekek, és az őket oktató, új szellemiségű felnőttek. A cél egy új, "környezetbarát" emberi civilizáció megteremtése. Az idegeneknek nem kell a bolygónk. Nem maguk miatt teszik, hanem a Földért. Egy kiválasztott gyerek szemszögéből álmodtam meg ezt a történetet, aki véletlenül tudta meg az igazságot. A gyerek előbb társakat keresve csendben lázadni akart. De a saját szemével látta, hogy az emberiség miként, és milyen gyorsan pusztítja a földet, és ezzel rövidesen saját magát is. Az ügy igazában megerősödve tért vissza a csapatba, ahol várták. Nem tekintettek rá ellenségként, még a kétkedés időszakában sem. Talán a világegyetemben vannak más értelmes lények, vagy egy felsőbb hatalom, és ha kell, de csak akkor, beavatkoznak egy egy bolygó életébe. Azt mondják, az emberiség a Föld rákja. Vajon lehet, hogy hamarosan következik bolygónk életmentő kezelése?
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.